Tudástár

Ismerkedj meg az általunk forgalmazott márkákkal: Agava - Karin Lang

2018.12.13 11:50
Bioworld by KELLYS
Ismerkedj meg az általunk forgalmazott márkákkal: Agava - Karin Lang

Az Agava története

A cég egyik alapítója, Karin Lang 1996-ban termékfejlesztőként kutatásokat végzett az egyik bio vállalatnál, hogy miként tudnak olyan gyümölcsfeltéteket megalkotni, melyek alternatív édesítőszerrel készülnek, ugyanakkor nem nyomják el a gyümölcsök eredeti ízvilágát.

Céljuk az volt, hogy úgy édesítsék meg a mindennapi életet, hogy élvezhető, egészséges verziót kínáljanak a hagyományos „asztali” cukor helyett.

 

Ugyanebben az évben a cég másik alapítója Walter Lang Mexikóban járt, ahonnan hazahozta az első agavé szirupot Németországba. Az Európa új édesítőszerével végzett első kísérletek során kiderült, hogy az agavé tökéletesen keveredik a gyümölcsökkel és csodálatos ízharmóniát alkot.

2001-ben Gerrit Lang megalapított a Sonnentracht GmbH-t, mely elsősorban a méhészetre fókuszált. Erre építve Karin és Gerrit 2012-ben megkezdték az agavé nektárok palackozását és ezzel elindultak egy új irányba ínyenceknek készült különlegességeikkel.

 

A csodálatos agavé szirup

Az agavé szirup volt az, amely a hosszú munka során a legideálisabb összetevőnek bizonyult és teljes ízharmóniában volt a feldolgozott gyümölcsökkel. Ezzel egyidejűleg megszületett az Agava márka ötlete.

2013-ban mutatták be fekete ribizli, eper, vadmálna, áfonya és palacsinta szirupjaikat.

Ez a kínálat aztán folyamatosan bővült, a nagyközönség összesen 11-féle ízvilágban kóstolhatta meg Mexikó értékes nektárját.

És az agavé csak az első lépés volt, melyet a rizs-, szőlő- és kókuszcukor követett.

A mai világot egyre inkább a színezékek, tartósítószerek és mesterséges ízfokozók uralják. Karin Langék azonban hisznek a világ sokszínűségében, a természet kincseiben és hogy semmi szükség az egészségre ártalmas alap- és adalékanyagokra.

A speciális agavé szirupok Brémában készülnek. Az agavé mellett az alapítók továbbra is teljes figyelmet szentelnek a mézre, mint az egyik legősibb édesítőszerre. Jelenleg 750-en dolgoznak a cég méhészetében. Nem titkolt cél a méz és az agavé egyesítése.

Középpontban a minőség

Az Agava életében a magas színvonalú termékminőség áll a középpontban. Kizárólag minősített ökológiai termelésből származó összetevőket használnak ínyencségeikben. A tisztaság számukra nem csak a nyersanyagok minőségében mutatkozik meg, hanem abban is, hogy azok méltányos kereskedelemből származnak és a fenntarthatóság jegyében termelik őket.

Mexikói beszállítójukkal hosszú távú partneri együttműködésben dolgoznak és rendszeres helyszíni látogatásokkal győződnek meg arról, hogy minden az elképzeléseik szerint működik. Szállítmányaik optimálisan felszerelt tengeri teherszállítók konténereiben érkeznek Európába.

Gyümölcskészítményeiknél óriási figyelmet fordítanak a szakszerű és kíméletes feldolgozásra és arra, hogy minőségi, regionális termelőktől származó alapanyagokkal dolgozzanak.

Termékeik magas minőségellenőrzésen esnek át mind a gyártás során, mind pedig a forgalomba kerülés előtt. Készítményeik IFS-, Kischer- és Naturstrom certifikációval rendelkeznek.

Ha szeretnéd megnézni kínálatunkat, csak kattints ide: Agava - Karin Lang termékek

 

Szállítás

 

Rendeld meg, és vedd át 1-3 munkanapon belül, vagy üzletünkben személyesen!

 

Tovább olvasom

 

Nézz körül!

 

Minden termékünk megvásárolható XIII. kerületi üzletünkben is!

 

Tovább olvasom

 

Biztonságos vásárlás

 

A vásárlások során a jelenleg elérhető legbiztonságosabb technológiákat alkalmazzuk.

 

 

Kérdésed van?

 

Információra, technikai segítségre van szükséged? Rendelésed felől érdeklődsz? Segítünk!

 

Tovább olvasom